A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált adatai szerint 2025 áprilisában csökkent a magyar háztartások hitelfelvételi kedve – idén márciushoz viszonyítva a lakáshitelek és a szabad felhasználású hitelek esetében is csökkent az új szerződések szerződéses összege. A támogatott hitelek sem teljesítettek jól, elvégre a babaváró hitel és a munkáshitel esetében is jelentősen visszaesett az érdeklődés. Kivételt csak a szabad felhasználású jelzáloghitelek jelentettek, melyekből idén áprilisban több került kihelyezésre, mint idén márciusban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint idén áprilisban 134,08 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett lakáshitel-szerződések szerződéses összege. Mindez 3,7 milliárd forint visszaesést jelent a márciusi 137,78 milliárd forintos eredményhez képest, amely egyébként az idei év eddig eltelt részének a legmagasabbja volt (-2,7%). Az enyhe csökkenés ellenére elmondható, hogy az áprilisi eredmény az idei év eddigi második legjobbja, de 2024-ben is csupán egyetlen olyan hónap volt, amikor az új szerződések összege meghaladta azt (2024 júliusában, 136,84 milliárd forint).
Bővülésről beszélhetünk, amennyiben az idén áprilisi eredményt a tavalyi év azonos időszakával vetjük össze – a 2024 áprilisában kihelyezett 121,18 milliárd forinthoz képest az idei eredmény 10,6%-os bővülést jelent.
Az idén márciushoz képest mért visszaesés elsősorban a piaci hitelek számlájára írható, melyek szerződéses összege a márciusi 111,24 milliárd forintról áprilisban 107,57 milliárd forintra mérséklődött (-3,3%). Ugyanezen időszakban a támogatott lakáshitelek új szerződéseinek összege 26,55 milliárd forintról 26,51 milliárd forintra csökkent (-0,15%). A lakáshiteleken belül a támogatott lakáshitelek részesedése így áprilisban 19,8%-ra nőtt a márciusi 19,3%-ról.
Az idei év első négy hónapjában összesen 517,09 milliárd forint lakáshitel került kihelyezésre, ami 33,9%-os bővülést jelent a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett 386,21 milliárd forintjával szemben.
A lakáshitel-szerződések száma is csökkent
Áprilisban a szerződések darabszáma is csökkent – a márciusi 6 924 darabbal szemben legutóbb mindössze 6 889 új lakáshitel-szerződés született, ami 0,5%-os visszaesést jelent. Ugyanakkor ebben az esetben is növekedésről beszélhetünk, amennyiben az idei adatokat a tavaly év azonos időszakival vetjük össze – a 2024 áprilisi 6 745 darab szerződéshez képest az idei eredmény 2,1%-os bővülést jelent.
Az idei év első négy hónapjában 26 282 darab lakáshitel-szerződés született, ami 8,9%-os bővülést jelent a tavalyi év január-áprilisában megkötött 24 129 darabhoz képest.

A szerződésszám és a kihelyezett összeg alapján elmondható, hogy idén áprilisban 19 463 052 forint volt az újonnan kötött lakáshitel-szerződések átlagos összege, ami csökkenést jelent a márciusi 19 899 074 forinthoz képest (-2,2%). Ugyanakkor év/év alapon továbbra is jelentős bővülésről beszélhetünk – a tavaly áprilisi 17 965 569 forintos átlagos lakáshitel-összeghez képest az idei eredmény 8,3%-os emelkedést jelent.
Az átlagos hitelköltség-mutató 7,09% volt áprilisban, ami 0,02 százalékpontos emelkedést jelentett a márciusi 7,07%-hoz képest. Az átlagos évesített kamatláb a márciusi 6,51%-ról 6,50%-ra mérséklődött az egy éven túl kamatfixált piaci lakáshitelek esetében.
Tovább meneteltek a szabad felhasználású jelzáloghitelek
A szabad felhasználású jelzáloghitelek kihelyezése áprilisban tovább emelkedett – a márciusi 8,74 milliárd forinttal szemben legutóbb már 9,83 milliárd forint volt az új szerződések összege (12,5%). Még jelentősebb növekedést láthatunk év/év alapon, elvégre a mostani eredmény 31,1%-kal múlta felül a tavaly áprilisi 7,5 milliárd forintos kihelyezést.
A szabad felhasználású jelzáloghitelek új szerződéseinek száma áprilisban 562 darab volt, ami 5,4%-os emelkedést jelent a márciusi 533 darabhoz képest. Mindez 17 494 246 forintos átlagos hitelösszeget jelentett idén áprilisban, ami 18,5%-os növekedést jelent a tavaly áprilisi 14 766 795 forintos átlagos hitelösszeghez képest.
A szabad felhasználású jelzáloghitelek átlagos hitelköltség-mutatója áprilisban változatlan maradt (9,13%), és ugyanez mondható el a hitelek átlagos évesített kamatlábáról is (8,89%).
Enyhe csökkenés a személyi hitelek piacán
A fedezetlen személyi hitelek piacán is csökkenést hozott az április, igaz, annak mértéke igen csekély volt – a márciusi 90,84 milliárd forintról 90,45 milliárd forintra mérséklődött az új szerződések összege (-0,4%). Ugyanakkor a mostani csökkenés ellenére is jelentős bővülésről beszélhetünk, amennyiben az adatokat év/év alapon vizsgáljuk – a 2024 áprilisi 68,21 milliárd forintos kihelyezéshez képest a mostani eredmény 32,6%-os bővülést jelent.

A személyi hitelek szerződéseinek száma áprilisban 27 592 darab volt, ami 0,3%-os növekedést jelent márciushoz (27 515 db), valamint 5,4%-os növekedést tavaly áprilishoz (26 190 db) képest. Ezzel az idén megkötött személyihitel-szerződések száma átlépte a 100 ezret (102 902 darab), ami jelentősen meghaladja a 2024. január-április folyamán megkötött szerződések számát (91 292 db, +12,7%).
2025 első harmadában 334,61 milliárd forint volt a személyi hitelek új szerződéseinek összege, ami igen jelentős, 45,5%-os bővülést jelent a tavalyi év azonos időszakában kihelyezett 229,95 milliárd forintjához képest.
A személyihitel-szerződések darabszáma és a kihelyezett hitelösszeg alapján azt mondhatjuk, hogy idén áprilisban 3 278 216 forint volt az új szerződések átlagos hitelösszege, ami némi csökkenést jelent a márciusi 3 301 549 forinthoz képest (-0,7%). Ugyanakkor még ez a csökkenő összeg is jelentős mértékben meghaladta a 2024 áprilisában regisztrált 2 604 364 forintos átlagos hitelösszeget (+25,9%).
A személyi hitelek esetében áprilisban 16,06% volt az átlagos hitelköltség-mutató, ami 0,19 százalékpontos növekedést jelent a márciusi 15,87%-hoz képest. Hasonló mértékben emelkedett az átlagos évestett kamatláb is, amely az 1 éven túl kamatfixált hitelek esetében 15,57%-ról 15,78%-ra emelkedett (+0,21%p).
Csökkent a babaváró iránti érdeklődés is
Áprilisban a babaváró hitelek kihelyezése is mérséklődött – míg márciusban 17,79 milliárd, addig legutóbb már csak 16,96 milliárd forint volt az új szerződések összege, ami 4,7%-os csökkenést jelent. Ennél a konstrukciónál még nagyobb a visszaesés mértéke, amennyiben az adatokat év/év alapon vizsgáljuk – a tavaly áprilisban kihelyezett 22,43 milliárd forinttól már 24,4%-kal maradt el a legutóbbi eredmény.
A tavalyi évtől való lemaradás egyébként folyamatos, elvégre 2024 első négy hónapjában 82,18 milliárd forint, ellenben az idei év azonos időszakában mindössze 68,3 milliárd forint volt az új babaváró hitelek szerződéses összege (-16,9%).

Idén áprilisban 1 556 darab volt az újonnan kötött babaváró hitelszerződések száma, ami ugyancsak igen jelentős, 24,5%-os visszaesést jelent a tavalyi év azonos időszakában megkötött 2 061 darab szerződéshez képest. Az idén márciushoz képest mért szerződésszám-csökkenés ennél szerényebb, bár ugyancsak jelentős mértékű (-4,5%).
A babaváró hitelek átlagos hitelösszege a szerződések darabszáma és a kihelyezett hitelösszeg alapján 10 899 695 forint volt áprilisban, ami ugyancsak csökkenést mutat a márciusi 10 931 964 forinthoz képest (-0,3%). Az átlagos hitelösszeg tehát a csökkenés ellenére is közelíti a maximálisan igényelhető 11 millió forintos összeget.
Jelentős visszaesés a munkáshitelnél
Áprilisban folytatódott a munkáshitel iránti érdeklődés csökkenése is. A januártól igényelhető konstrukció új szerződéseinek összege márciusban még 21,2 milliárd forint volt, amihez képest az áprilisi 17,65 milliárd forint igen jelentős, 16,7%-os visszaesést jelent. Sőt mi több, a februári, eddigi rekorderedménynek számító 28,57 milliárd forinthoz képest már 38,2% a csökkenés mértéke.
A szerződések száma áprilisban 4 577 darab volt, ami ugyancsak jelentős, 16,9%-os visszaesést jelent a márciusi értékhez képest (5 508 db).
A szerződések darabszáma és a szerződéses összeg alapján elmondható, hogy áprilisban 3 856 596 forint volt a felvett munkáshitelek átlagos összege. Ez az érték egyébként emelkedést mutat, elvégre márciusban még csak átlagosan 3 849 766 forintra szerződtek a munkáshitelre szerződő ügyfelek (+0,2%). Az átlagos hitelösszeg tehát ennél a konstrukciónál is közelíti a maximálisan felvehető összeget, vagyis a 4 millió forintot.