Bank360
  • Hitelek
  • Támogatások
  • Bankszámlák
  • Megtakarítások
  • Vállalat
  • Hitelkalkulátor
Elemzés

Az idén visszatérhet a lakásárak infláció feletti emelkedése

2024-02-18|Frissítve: 2024-10-28

A javuló gazdasági kilátások és a mérséklődő kamatok hatására idén többen dönthetnek lakásvásárlás mellett. Az MBH Index szakértői 4-8 százalékos nominális áremelkedésre számítanak az idén. A vonzóbb elhelyezkedésű, falusi CSOK-képes, illetve stabil munkaerőpiacú településeken jobban nőhet a kereslet. 

 

A tavalyi drasztikusan csökkent kereslet után az idén élénkebb lakáspiacot várnak az MBH Index elemzői. A javuló gazdasági kilátások, illetve a mérséklődő kamatszintek lehetővé tehetik, hogy többen döntsenek a lakásvásárlás mellett. A tranzakciószámok tehát várhatóan magasabbak lehetnek, mint 2023-ban, ugyanakkor még továbbra is több tényező nehezíti a vásárlók dolgát, így vélhetően nem éri majd el a gazdát cserélő ingatlanok száma a 2021-es szintet, inkább a 2020-as és a 2022-es szinten mozoghat. A visszaeső kereslet miatt 2023-ban az első negyedévet kivéve szinte egyhelyben topogtak a lakásárak Magyarországon. 

 

Az egyelőre elérhető második negyedéves adatok szerint egy év alatt 4,4 százalékos növekedés volt megfigyelhető 2022 azonos negyedévéhez képest.

 

Az év második fele az alacsony adásvételszámok alapján szintén inkább a piac stagnálásával folytatódhatott. Mivel 2023-ban az infláció 17,6 százalékra nőtt, a reál lakásárak jelentősen visszaestek, 2023 második negyedévére elérhető adatok szerint a reál lakásár -14,3 százalékos volt 2022 második negyedéve óta. 

 

Hogyan alakulhatnak a lakásárak 2024-ben? 

 

Idén a növekvő kereslet emelheti az árakat. A családtámogatásokat igénybe vevők köre ugyan szűkült, ugyanakkor a megmaradt kedvezményezettek a korábbiaknál jóval magasabb hitelösszegeket kaphatnak, tehát nekik nagy valószínűséggel nem kell várniuk az alacsonyabb piaci lakáshitelkamatokra, hiszen a lakásvásárlás nagyon sok esetben megvalósítható a kedvezményes hitelekből és támogatásokból is.  

 

A CSOK Plusz nem tesz különbséget a használt és az új lakások között, így a magas összegű kedvezményes hitelösszegek a használt lakások esetében is elérhetők lettek, ami egyes vásárlókat az új lakások választása helyett a használt piac felé terelhet, hiszen most eltűnik a nyomás a minél magasabb összegű állami források kihasználására az új lakások választásával. Ugyancsak ezt a hatást erősíti, hogy a CSOK Plusznál az áfa-visszaigénylésének lehetősége is megszűnt, ami korábban csökkenteni tudta a használt és az új lakások közötti árkülönbségeket a támogatások igénybevételénél.

 

Szintén erősödhet a falusi CSOK-os települések ingatlanpiacán tapasztalható kereslet, hiszen a további gyermeket nem tervező családok számára csak ezekben a falvakban maradt elérhető az állami segítség a lakásvásárláshoz, illetve a 2630 preferált településeken a falusi CSOK mellett a további gyermeket tervezők még a CSOK Pluszt is igényelhetik. 

 

Válassz a 2630 falusi CSOK település közül!

 

2024-ben az MBH Index várakozásai szerint így a jobb elhelyezkedésű, falusi CSOK-os, illetve a stabil és prosperáló munkaerőpiacú településeken várható nagyobb keresleti növekedés, és ezáltal az ingatlanárak nagyobb mértékű növekedése. Összességében országos szinten az idei évre az elemzők 4-8 százalék körüli nominális áremelkedést valószínűsítenek a lakóingatlanok piacán. Ettől lehetnek eltérések, például olyan helyszíneken, mint a nagyobb ipari beruházások környéke, ahol hirtelen nagyobb kereslet jelenik meg a lakások iránt.

Promóció

Kapcsolódó cikkek

Európai rekorder a magyar lakásárak emelkedése
2024-02-15

Európai rekorder a magyar lakásárak emelkedése

Az elmúlt években egész Európában emelkedtek a lakásárak, de Magyarországon kiugró mértékben. 2023 harmadik negyedévére a hazai lakásárak a 2015-ös átlagos értékük 267 százalékára nőttek.

Elolvasom
Akár város, akár falu: szinte mindenhol csökkentek a lakásárak
2024-01-26

Akár város, akár falu: szinte mindenhol csökkentek a lakásárak

A KSH után az MNB is árcsökkenést mért a magyarországi ingatlanpiacon 2023 harmadik negyedévében. Ennek hatására Budapesten és a községekben is lassult az éves drágulás.

Elolvasom
Babaváró, CSOK Plusz, falusi CSOK: ezek a nagy különbségek a feltételekben
2024-02-13

Babaváró, CSOK Plusz, falusi CSOK: ezek a nagy különbségek a feltételekben

Nem könnyű eligazodni a gyermeket vállaló fiataloknak a 2024-től alaposan átszabott állami támogatásokban, mert a babaváró hitelt, a falusi CSOK-ot és a CSOK Pluszt akár együtt is fel lehet venni, de több ponton is csak eltérő feltételekkel. Összefoglaltuk a legfontosabb eltéréseket.

Elolvasom
Bank360Bank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsönLakáshitelBankszámlaUtasbiztosítás
Bank360 - Első lépés a jó döntéshezBank360 - Első lépés a jó döntéshez
Személyi kölcsön
200 000 Ft10 000 000 Ft
6 96
Bank360 Utasbiztosítás
Hasonlítsd össze a biztosítók utasbiztosítási ajánlatait és kösd meg online

Legfrisebb hírek

Kamatstop: ennyivel nőhet a törlesztőrészlet júliustól
2025-06-12

Kamatstop: ennyivel nőhet a törlesztőrészlet júliustól

Elméletben nem egészen három hét múlva véget ér a 2022. január óta érvényben lévő, számos alkalommal meghosszabbított kamatstop. A referenciakamatok állása nem indokolja a kivezetést, de a bankok már egyre türelmetlenebbül várják, hogy ez megtörténjen. Mennyit nyernek az érintett adósok a kamatstoppal, és mi történne, ha három és fél év után júliustól ismét a piaci kamat alapján kellene fizetniük a törlesztőrészleteket?

Elolvasom
OSZAR »